2013. április 7., vasárnap

Öröm az ürömben :)

Egy pár hete sajnos túlzott buzgóságomnak köszönhetően sikeresen megrepesztettem a felkar csontom, és sikerült ideiglenes mozgás képtelenséget elérnem vele. Azonban a gyógytornász nénimnek hála ma már egészen jól tudom használni ismét :)
Kényszerű tétlenségem ideje alatt sem maradt rest és ötleteket kerestem, valami újat szerettem volna kipróbálni. Ennek köszönhetően kezdtem el a drótból, illetve fém szálakból készített ékszerek felé kacsintgatni.
Az első próbálkozásom eredménye ez a nyaklánc lett, illetve egy alapláncot is készítettem a régi medáljaimnak.


Ezek egyenlőre csak kísérleti darabok, de bőséges ihletet kaptam :)

2013. március 8., péntek

Fülgyűrű

Nos a fülgyűrűk régi kedvenceim, de olyat találni ami tökéletesen megfelel az ember ízlésének igen nehéz. Ezért úgy gondoltam, hogy a Google a barátom és talán segít nekem, hogy készíthessek magamnak, olyat ami minden kritériumomnak megfelel.

Szerencsére jó hangulatában találtam és rengeteg ötletet adott :)

Ezek lettek az első próbálkozásaim, de még biztosan készítek párat.



2013. március 7., csütörtök

Az új őrület ami elkapott

Kedvenc szokásom, hogy a google-t és a picasa webalbumokat böngészem újabb ötletek után kutatva. Egyik ilyen szokásos estémen rátaláltam a Kumihimo-ra. Ez egy igen egyszerű japán zsinór készítő technika amivel csodás ékszereket és persze zsinórokat lehet készíteni. Nem kell hozzá más csak fonal és a kumihimo kártya, ami 2 féle lehet.
Én egyszerűen beleszerettem ebbe a technikába. Annyira egyszerű és olyan szép dolgokat lehet vele készíteni. Szerencsére találtam egy japán könyvet ami megmutatja, hogyan kell a fonalakat a kártyára rakni de azért máshol is utána kellett néznem, hogyan is kell használni.
A keresgélésem eredménye:

Így kell a kártyára rakni és elkezdeni

Egy kumihimo könyv

Az én kezdetleges alkotásom :)



2013. február 13., szerda

Citya & Matyi


Citya
Citya és Matyi az első horgolt plüsseim között szerepelnek. Ezt a cicát és macit, barátnőim kérésére készítettem, minta nélkül. Miközben csináltam jött az ihlet hogyan folytassam őket :)


A kép készülte óta már Matyi is rendelkezik szemekkel és szájjal is :)


Citya és Matyi

Piros virág

Legújabban elkészített virágom, hajgumira erősítve :)
 A fonal színe málna piros.



Folytatás

Egy kis szünet után és némi tudás elsajátítása után bővítem az általam készített ékszereket horgolt darabokkal is. Nem rég tanultam meg horgolni és jelenleg ezen tudásom bővítése az elsődleges célom. Nagyon sok szép mintát találtam, de sajnos legtöbbjének kínai vagy japán a leírása. Sok orosz ötletet is fel lehet lelni.

Remélem nektek is legalább annyira tetszik, mint nekem :)

2011. február 20., vasárnap

Táska


Személy szerint imádom az extrém és figyelem felhívó kiegészítőket. Ezért is varrtam ezt a táskát. Nem csak praktikusan nagy, de még jól is néz ki :D